El ejtéd az embert, de mi hasznod ebből,
Gyötrő kinod ezzel koránt sem kissebbül.
Tisztúlj innen, hagyd el ezen szent helyeket!
Bird a' Pokol körül koválygó lelkeket,

A' büdös Akheront rontsad hatalmaddal,
Még sem mégy! No! ha nem, lakolj haláloddal.
(El üti fejét.)

(A Virtus Társait, több ellenségei meggyőzik. Igazság fegyverétől 's koronájától meg fosztatva indúl az ég felé.

O' Isten! e' Világ hatalmas királya!
Mindeneknek igaz itélő Birája!
Kinek, ördög, Pokol, hatalmad' rettegi,
Ránk törtek a' Pokol rettentő seregi,
A' Föld szinét egész Pokollá tsinálták,

Erőss hatalmadat Uram! meg utálták.
Az ördög szent Neved bosszúval illette,

Részedről az embert mert el széditette.
Nézzél kegyelmesen, nézz Sarkotheára

Ki halgatván ama' tsábitó szavára,
A' tiltott étkekhez hitetlenül nyúla

s' Ezzel az ördögnek minket el árúla,
Mit vádoljak? a' Test Isten Asszonyát-é?
A' tsábitó ördög rút praktikáját é?
Az első vétkesebb, de azért ne örülj

Vesztének, sőt inkább esetén könyörűlj.
Én hadd mennyek hozzád, az Eget érettem
Nyisd meg! mert e' földről jaj ki üzettettem.
(El tűnik.)

O' Sokáig gyötrő ellenséges lélek!

Illy terhes kinok közt vallyon minek élek!
O' Halál! ha egyszer kötött rabod lettem,
Tompa kaszád' miért késleled felettem,
Üsd ei fejem', vagy ha nem bizol hozzája
Nyellyen el a' Mélység Füst okádó szája,
Süllyeszd el a Földet, rakj reám hegyeket
Hozd felül azokra a' mély tengereket,

A' hol ki okádott téged a' Föld gyomra,

Hogy engem be nyellyen nyillyon meg számomra. Söt gyüljön Fejemre minden veszedelem,

Tsak a Teremtő ne légyen szembe velem.
(Rejtezni akar.)

Mennyei szózat.

Mit bújsz Sarkothea? mi bűnt tselekedtél?
Tám a' titott Fának gyümöltséből ettél?

Sarkothea.

Jaj szégyen borit el hogy látok Világot,
O' Éjj! rejtsd el ezen szörnyű álnokságot,
Veszszen ki az a' Nap a' Napok számábúl,
Mellyen részesültem a' meg tiltott Fábúl.
Nekem bajt a' könnyen hivésem okozott,

De e' kigyó többet vétett az átkozott.
A' tiltott almát is ez adá kezembe,

'S hogy még is tanátsát nehezen vettem be Álnok tsalárdsággal addig kénszerített,

Valamig e' titkos törbe nem kerített.

És ha e' dologba valamit vétettem,

Néki százszor nagyobb vétke van felettem.

Mennyei szózat.

Hát ez é? nyomorúlt! engedelmességed,
A' mellyre tilalmam köteleze téged.
A gyönyörűségek országa egészen

Kivánságod szerint nem szolgált-é készen?
Tám hogy tengerébe úsztál minden jónak,
Azért fogadál szót e' ravasz kigyónak;
Mind ketten tetemes vétekbe bukátɔk,

Ez hát mind két részről a' Sententziátok :

Te Kigyó! ki eddig magasra emelted

Déltzeg fejed', 's magad' kevélyen viselted,
Az egész Föld előtt útálatos leszel,

Le esik meredek nyakad és port eszel.
'S Vontzolod tsavargós lántzokkal kötözött
Tested' Porba, ezer veszedelmek között.
A' melly vermet másnak ástál, abba veszel,
Prédája tulajdon fegyverednek leszel.
Az Asszonyt ejté el tsalárd mesterséged,
Asszony is fog vetni járom alá téged,
Amaz Asszony magva, melly ártatlan lészen
Fejedet tapodja, 's meg rontja egészen.
Ti pedig Erebus egyéb Pestisei!

Gond! Fájdalom! Vénség! Test betegségei !

Nyögés és Siralom! e' Földön lakjatok,
Terhellye az embert örökös jármatok.
A' szűlés kinozza, a' munka izzaszsza,

A' Halál rontsa le, a' Sir meg rothaszsza,
Ki! e' Zöld mezőkről sietve fussatok,

Szállást ama sovány Földnél kóldúljatok.
(Leragadják Sarkotheát ellenségei; Társai távol kisérik.)

Szeretet. (Legutól.)

Hát én kövessem-é? vagy hagyjam magának?
Ki illy rontója vólt szerető társának,
Tsak követem, ámbár sok sebeket vettem,
Nem hagyom el veszni, mert igen szerettem.
(Le mennek; a' kert el záratik.)

HATODIK SCÉNA.

Az előbbiek, Reménység, Angyal.

Reménység.

O'kies Édennek szelid Élő fái!

Édes gyümöltsei! Szagos bokrétái!
Tőletek örökre meg fosztattatunk-é ?

Az Édenbe többé nem botsáttatunk-é ?

Ah kérlek ez helyről el ne távozzatok,

Tám könyörül az Ég még rajtam, 's rajtatok.

Angyal.

Hát ezen szent helyre még viszsza térnétek ?
Mellyet illy álnokúl meg fertéztetétek,
Nints itt semmi helye már a reménységnek,
Ha illy bántására jártatok az Égnek;
Távozz hát Reménység! külömben fegyverem
Élivel szivcdet mindjárt által verem.

HETEDIK SCÉNA.

Sarkothea, Reménység, Éhség. Sarkothea Reménységgel indúl Czibeléhez, utjokban közelget feléjek az Éhség.

Szolgáim az étek, és a' körmös sasok,

Kiknek ritkán tellyes éhen korgó hasok. Nevem pedig Éhség, se főre se szemre

Nem nézek, de gyötröm a' ki jut kezemre;
Ha én könnyiteni kinjait akarnám

Tantalusnak, 's belső részeit nem marnám,
Régen nem kapkodná a' tündér almákat,
A tsaló Pástétom és étel formákat.
Neked is ki tépem még ma veséidet,
Tőbül ki szaggatom belső részeidet,
Ki szopom Véredet, Májadat fel falom,
Eh gyomrom lesz téged el temető halom.
(Meg támadja Sarkotheát.)

Sarkothea.

O' reám tóldúló fájdalmak gonossza!

Leszsz-é gyötrelmimnek már vége vagy hossza ? Jaj a' kinek az Úr fel támad ellene !

Reménység.

Könyörül meg rajtad tám az Ég Istene!
Talám jóra fog még fájdalmad fordulni,
Nem fog szemeidből több könnyű tsordúlni.
Tám e' kinzó tsuda töllünk majd el tűnik,
Nem kinoz örökké. Látod már is szűnik.

Szedd öszve erődet, 's Czibele elibe

Menjünk, ez be fogad talám kegyelmibe.

NYOLTZADIK SCÉNA.

Sarkothea, Reménység, Czibele.
Sarkothea.

Hatalmas királyné! a' kit az Istenek
Ez egész Föld szinén legfőbbé tettenek,
Hogy valamellyeket a' mezők termenek,
Mind azok számodra adót fizessenek.

Mennyei hazánkból mi ki üzettettünk,

Mivel az ördögnek engedelmeskedtünk.
Már a' sok gyötrelmek halmazván felettünk
Kegyelmet instálni hozzád törekedtünk.

A' kegyetlen Éhség mardossa testünket,

'S Már majd el fogyasztja kinos életünket, Könyörüld hát kérünk szörnyű esetünket, Fogadj be hogy leljük nállad élelmünket.

Czibele. (Komor tekintettel.)

A ki az Ég ellen sarkát fel emeli

Az Isten ostorát méltán érdemeli,
Az menedék helyét nállam is nem leli,
Mert ellene szivem méreggel van teli.

De mivel egy nemből velem származátok,
Nekem is, nektek is a Föld az anyátok,
Lesz talám előttem annyi grátziátok,
Hogy irgalmas szivet mutatok hozzátok.

A' mivel rajtatok most könnyebbithetek
Tsipkét, Galagonyát, Makkot nevezhetek,
Itt vagynak. ezektől enyhül éhségetek,
Majd lesz még továbbat egy kanta tejetek.
De ha kivánjátok hogy tovább légyetek.
Palotám lakosi, 's Földembe éljetek,
Asáté kapáte, szántsatok vessetek,
Igy lesz naprúl-napra nállam élelmetek.

MÁSODIK ACTUS,

(mellybe Antitheus magát Jupiterré, más Pokol fejedelmeit egyéb Pogány Istenekké teszi. Velek azon tanátskozik, hogy mi módon hajthassák Sarkétheát a' magok tiszteletire, és minden gonoszra? Végre azt állítják meg, hogy Filautust (az embernek maga szeretetét) küldjék hozzá, a' kit Júnó kevélységgel, Venus szépséggel, Apolló ékesen szollással, Neptunus a' Vizeken való hatalommal, Plutó gazdagsággal, Vulkánus tűzzel, 's a' t. meg ajándékoznak. Az igy fel ékesittetett Filautus leselkedik Sarkothea után; és midőn ez egy forrásba a’maga ortzájának 's teste állásának szépségét tsudalná; tőle meg tsalatik, feleségül vétetik, búja ételre, italra, 's ruházatra szoktattatik. És ebbűl a' házasságból származnak osztán a hét főbb vétkek, mellyek a' Harmadik Actusnak elein fognak elő számláltatni.)

ELSŐ SCÉNA.

SZEMÉLLYEK :

Antitheus, Tsalárdság. (Theatrum a Föld.)

Antitheus.

Mind eddig jól folytak el kezdett munkáink,
El sültek hellyesen okos Praktikáink

De végire hajtom fel tett szándékomat,

A' Világ négy része nyögje vas jármomat.
No hát fő rendeit a' Stixi Veremnek

Gyüjtsd fel Fiam hozzám.

Tsalárdság.

Mindjárt itt teremnek.

(A Pokol ajtajába :)