SZÁSZ KÁROLY. Szász Károly halála a M. T. Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságának is veszteségét jelenti. Ő volt ennek egyik megalkotója s kezdettől fogva 25 teljes éven keresztül elnöke. Az 1879. ápril 26-án történt alakuláskor jelenvoltak közül már rég hiányzanak Arany László, Ballagi Mór, Greguss Ágost, Ipolyi Arnold, Salamon Ferencz, Szabó Károly, Szarvas Gábor, Szilágyi Sándor, Zichy Antal, Volf György. Most ezekhez költözött az is, a kit az élők 25 éven át 3 évről 3 évre mindig elnökükké választottak. Utoljára az 1901. évi márczius 2-án tartott bizottsági ülésen elnökölt. Ugyanazon év június havában a következő három évre ismét megválasztatott, de ez utolsó három évben, betegsége miatt helyette már kivétel nélkül minden gyülésen, mint legidősebb bizottsági tag Gyulai Pál teljesítette az elnöki tisztet. Betegsége 1899. október 23-dik napján kezdődött, mely napon délelőtti 9-10 óra közt, a Lónyay-utczai gymnázium tanácstermében tartott egyházkerületi ülésen a tanácskozás megkezdése után csakhamar rosszul érezvén magát, az ülést elhagyta s a teremből kimenve a másodemeleti folyosón összeroskadt. Ettől kezdve csaknem példátlan munkabírása napról napra hanyatlott, emlékezőtehetsége homályosult s ennek arányában beszédbeli kifejező képessége is egyre gyengült. Eleinte az Irodalomtörténeti Közlemények. XV. 25 emberek nevére nem tudott emlékezni, majd a gondolatok összekapcsolása volt neki nehéz, irásából egyes szavak minduntalan tollában maradtak. Mindez nagyon bántotta, ingerelte a 6 évig tartott betegség 2-3 első évében. Már életében szokás volt azt mondani, a mi halála után közvélekedéssé vált, hogy betegségét az erőltetett szellemi munka idézte elő. Ez azonban helytelen diagnozis. Betegségének közvetlen oka nem ez volt. Jószivűségénél fogva csekélyebb hálátlanság, méltatlanság is érzékenyen illette: durvaság, erőszak, igazságtalanság pedig vérig keserítette. Amazok ellen lelke tisztaságában, nemességében talált megnyugvást: emezek visszaverésére, vitatkozó nagy képessége mellett is iszonyodott a megfelelő fegyverek használásától. Inkább: égett, hamvadt! Mivel a ténybeli szándékos tévedések, ferdítések s ráfogások korát éljük, egy ilyennek helyreigazítását sem mellőzhetjük. Szász Károly halálakor a napisajtóban oly hang is hallatszott, mely püspökké választatását Tisza Kálmán hatalmaskodásai rovására akarta felrovatni. Igaz az, hogy e két nagy ember közt a kölcsönös tiszteleten és becsülésen alapuló barátság ifjú koruktól kezdve mindvégig fennállott. De, bár Tisza Kálmán, mint a dunamelléki egyházkerületnek is 1874 óta tanácsbirája, jogos befolyást gyakorolhatott volna Szász Károly püspökké választatására, nem igaz az, hogy akár ilyen minőségében, akár mint kormányelnök a gyülekezetek szavazására, barátja érdekében, hatni igyekezett volna. A kit az igazság érdekel, olvassa el a Pesti Napló 1883. október 19-diki számában Szász Károly egy másik gyermekkori barátjának, Salamon Ferencznek czikkét s a budapesti ref. egyháztanács ennek nyomán keletkezett határozatáról szóló tudósítást ugyanazon lap november 5-diki számában, s meg fogja ismerni Szász Károly püspökké választatásának körülményeit. Arról a rovásról pedig sok más egyébbel együtt ezt a felrovást is lefaraghatja. Irodalomtörténetünk hemzseg a sok hamis adattól s tévedéstől. Másutt is így van s talán ez az oka, hogy az irodalomtörténet tanítását nagyobbratörő lelkek ki óhajtják küszöbölni iskoláinkból. Halottas-kamarának, nekropolisnak szeretik nevezni. A kosmopolitáktól kegyelet nem várható. Majd ha valamikor a magyar is kosmopolitává lesz, kisebb-nagyobb halottaival együtt a nemzeti szellemet is sírba gázolhatja; addig azonban a nemzeti érdek azt kívánja, hogy keressük az igazságot, tévedések homályától őrizzük a nemzeti lélek s értelem világát s kegyelettel őrizzük azok emlékét, a kik helyettünk is és édes mindnyájunkért dolgoztak! >> Lesz poromon piramis«, irja Szász Károly a maga sírversében: Visszhang. >> Lesz porodon piramis!« melynek köve porlani nem fog, Míg ezeket feledés homok-árja borítja el itt lenn: A BATTHYÁNY-CODEXRŐL. (Harmadik és befejező közlemény.) Látni való, a darab teljesen megváltozott, egészen új compositio keletkezett belőle. Valóban müvészi szépség s különösen tömörség dolgában messze mögötte marad forrásának, de mint nép számára írt ének még mindig megállja helyét. Bizonyos részben még jobban illik ez az észrevétel a codexnek közvetlen következő énekére, mely az » Aurora lucis rutilat« kezdetű husvéti hymnusra utal.1 Az első vers-szak egészen jól van visszaadva, sőt a fordító még a hangot is eltalálta : 1. Aurora lucis rutilat, Coelum laudibus intonat, Mundus exultans jubilat, Gemens infernus ululat: 1. Fénylik a nap fényességgel, Ez mintegy a bevezetés. A középső részt, az öröm és rettegés okát az eredeti három rövid strophába foglalja össze, a melyeknek majd minden sora fokozatos emelkedést árul el: 2. Cum rex ille fortissimus 3. Ille, qui clausus lapide 4. Solutis iam gemitibus Et inferni doloribus, Quia surrexit Dominus, Mintha mondaná: »Örvend a világ, ordít a pokol, mert Jézus befejezte a kereszt áldozatát, letiporta az ördögöt, megszabadította foglyait, győzelmesen fölkelt a koporsóból és a boldogság diada 1 Batth. 67-69. 1. lában fényesen ott áll az angyal, kiáltva: Resurrexit, föltámadott!<< A hymnus ebben a fönséges, örvendetes érzésben fordul a Megváltóhoz, hogy védelmezze azt a népet, a melyet megszabadított. A fordításban azonban hiába keressük ezt az egységes hangulatot, fokozatos szárnyalást, tömör és világos compositiót. Már a 3-ik versszakban homályos az összefüggés, a 4-ik pedig egy csapásra leejti a hangulatot. 2. Mert az erős király, Krisztus, Halál erejét elvévé, Pokol torkát berekeszté, Minket nagy kintul megmente. 3. Koporsóban temetteték, 4. Megmenti immár az kínoktul Mert feltámadt az halálból, Mint mondaték az angyaltól. Ime, az egész stropha, mely az eredetiben egy megragadó helyzet rajza volt, mint cserélődik föl száraz, szürke magyarázattal. De ezt a magyarázatot legalább gyarapítani lehet egy kis toldással: Azért is: 5. Megholt vala bűneinkért, 6. Ez husvéti ünnepekben Vigadozzunk örömünkben, Mert az Krisztus nagy örömben Csak a 7-ik versszak tér vissza ismét az eredetihez: 5. Rex Christe clementissime, Tu corda nostra posside, Ut tibi laudes debitas Reddamus omni tempore. 7. Te kegyelmes király, Krisztus, Birjad az mi szíveinket, Hogy teneked dicséretet Mondhassunk és dicsőséget és ez sem azért, hogy, mint kívánatos volna, az ének a szokásos doxologiával befejezést nyerjen, hanem hogy még egy könyörgő strophával bővülve, elnyújtva jusson közhasználatba, melyben kétségkívül erőteljes és szép kezdete hosszú, százados életet biztosított részére. 1 > Describitur in eo antiquorum patrum ab inferno liberatio, jegyzi meg a 2. sz. megfelelő helyére vonatkozólag Clichtoveus. I. m. fol. 37. |