sem szeretik, de már az megvan. Azért még veszekedni (vezekelni?) kell egyszer majd Kemény Zsigának.

Talán el is mondám az egész mozgó irodalmat, édes Miklóskám. Mi ez mind együttvéve is? Igy barátom gondolhatod, miben áll minden irodalmi kilátás. És nem kérdeznéd-e, ha nem mondanám, hol van Petőfy Sándor? Sokan mondják már is: sit divus dummodo ne sit virus. Ez a fiu oda van, elveszett; felesége uj férjnél. Soha nagyobb költőt nem vesztett még a magyar, mint ő volt és pedig a férfiuság első éveiben. Emlékezetét felhagyta nekünk s az embernek szinte fáj most, hogy hibáiért megrótta egyszer, mert talán hibáiban is kellett volna szeretnünk őt. Egyébiránt társai könnyen mondják, hogy ő meghalt, mi talán onnan van, mert sokan mind maig is életben hiszik. Az irodalomban most senkinek nincs olly jó hangzásu neve, mint Tompának, méltán is, mert győzi lelkesedéssel is s tul van a tétlen hazafias busuláson.

És bár ily kevés az irodalmi tevékenység, de még ennél is kevesebb a közönség kegye s méltánylása. A könyvek kelete ugyan javult kissé, de a mély sülyedéshez képest, kicsiny az. Vachot Imre úgy látszik jó vállalatba fogott a Losonczi Fönikszszel. Előfizetői meglehetősen jöttek. Nem irnál belé Miklóska? Én szándékozom egy költői elbeszéléssel járulni a vállalathoz. Régi verseimet hagyom, az egészen uj lenne. Tudja Isten, most tudnék dolgozni, csak ne volna előttem az a kilátás, hogy belőle, akármit dolgozzam is, valami sem fordul. Mióta itt vagyok, régi gyüjteményeimből összeirtam a magyar közmondásokat, mint folytatását a népdalokkal megkezdett népirodalomnak, számra nézve eddig hatezret. Belőlük igen szép könyvet lehetne csinálni. Egy drámán is dolgozom szinte régibb terv szerint, körülbelől három felvonása készen. Nem tudom, mi lesz belőle. Patakon és Miskolczon járva, egy pár ember, ki befolyással bir, megszólitott: nem vállalnám-e el Csengeri prof. kathedráját? Ha most hirtelen esnék a választás el; de ha későbben lenne, mikor én már itt helyre verődtem: nem. Patak nekem a korai választással sok küzdést megkímélne s magának sem tenne kárt, ennyit mondhatok. Kedves nödet s ismerőseimet szivesen tisztelve vagyok Barátod

E. J.

Válaszodat, vagy leveledet elvárom illy czim alatt: Arday Károly nak Pomázon vagy Pesten, Kecskeméti-utcza, Teleki ház.

RÉVAI MIKLÓS EREDETI LEVELE KAPUVÁRY ANTAL VESZPRÉMI KANONOKHOZ.

Tekintetes, 's Főtiszteletű Kanonok, és Apát Úr!

A Magyar Nyelvnek igaz tulajdonságát, és belső valóságát, már régtől fogva törekedem világosabban meg fejteni; hogy így Nemzetünknek egyszer valahára egy tökélletes Gramaticája lehetne. Erre arányozó keszületeimet bátorkodom számon adni a' Főtiszteletű Apát Úrnak. Én ezekben már sokszor igen elkeseredtem; hogy mind eddig tsak el sem

kezdhettem a nyomtatást. A múlt télen az első Darabért közel 700 forintot kivántak a Bétsiek; 's majd igen annyiba telnék egyenként a' többi is. Boldog Isten! hol találhattam vólna, most kiváltképen, olly tehetős Mecaenásokra ?

De meg vidultam most: hogy, Vályi András helyébe az Universitásnál Magyar Nyelv Tanítóvá rendeltetvén, a' Magyarságnak igen különösen kedvező Felséges Fejedelmünktől azt a kegyelmes Végzést is meg nyertem: hogy ezen Munkámat az Universitás Typographiája nyomtassa.

Azzal a bizodalommal vagyok: hogy a Főtiszteletű Apát Úr, mind állapotom fel emeltetésén, mind pedig ezen szerencsémen szívből örvend. Mert régen tudom, nemesen érző Nagyságos Lelke mi igen óhajtja a Magyarságnak elő menetelét, és virágzását. Tapasztaltam nagy vigasztalásommal hozzám hajló ritka kegyességét is: hogy, ugyan ezen tzelra törekedő igyekezetimért, bátor alatsony személyemhez is jelesebb tekintettel lenni, és engem szinte kedvelleni méltóztatnék.

Ugyan ez bátorít most annyira hogy, a' Haza szolgálatjára a' leg szebb alkalmatosságot már el értemben, egyedül tsak azok el hárításokra kérnék alázatosan kegyes engedelmet; a' mikkel az idő mostohasága hivatalom kezdetében szorít és háborgat.

Az első esztendővel igen sokat kell küszködnöm, mert nehezen birhatom puszta szegénységemet. Jól mondják, hogy a' költözködés mind annyi tűzzel való meg égés. Sokat költöttem Bétsben a' hivatalomra szükséges, Orientalis, és Finnus drága Könyvekre. Fel kellett magamat valahogyan ruháznom is. Sokat evett meg le jövetelem. Sokat kíván gyarló egészségem meg erősödésére a' fördés, 's a' szükséges orvoslás. Új gazda létemre holmi ingó jószágotskát is kell szereznem, a' min ülhessek, irkálhassak, 's megnyughassam. Reám jo a rettenetes tél. Hozzá járúl mind e'hez a' mostani időnek keménykedése. Ha az Isten még eléggé meg nem büntette Hazánkat; meg bünteti minden bizonnyal az irgalmatlan uzsorás nyerekedők miatt. Szörnyű nagy a' drágaság. Veszettül meg adatják mindennek az árát. Szakad a' szegény ember szíve. Éktelen drága a' szállás, a' fa, az élelem, és minden egyéb mű. Igen nagy szorúltságban vagyok. Már hivatalom kezdetében is meg kell tsükennem; ha kegyes Jó tévõimtől nem gyámolíttatom.

A' Tekintetes Nemes Káptalannak négy Feles Oszlopaihoz folyamodom ezen egy úttal; a' kik hozzám való kegyes hajlandóságokkal bennek való bizodalmamat fel gerjesztették: a Fő tiszteletü Apát Uron kivül, a Méltóságos Zsolnai Püspök, és Nagy Prépost Urhoz; 's a' Fö tiszteletů Hertelendi, és Nedetzky Kanonok, és Apát Urakhoz. A' mit négyen könnyebben össze teendenek jó szántokból; azzal rajtam, kimondhatatlan, mi igen fognak segíteni. 'S valamit adandanak, azzal a' Hazának tesznek áldozatot; ugyan a Haza szolgájának tsüggedő terhes állapotján olly készséggel könnyebbítvén, és ötet hivataljának nehéz kezdetén ugyan annak kellemetesebb folytatására fel ébresztvén.

Nemesen gondolkodó Nagy Lelke a' Főtiszteletü Apát Úrnak minden jutalmát a' köz gyümöltsön gyönyörködő meg elégedésében helyhezteti; a' mellyet tölem bizonyosan vár a Magyarságra nézve. De

azon felül is örök hálaadatosságomnak érzékeny jeleit nyilván fogom adni a ki magamat ezen kegyes jótéteményéért leköteleztetett adósának szinte ditsekedve mindég örömest vallom; és a leg mélyebb tisztelettel holtomiglan állhatatosan meg maradok,

A' Tekintetes, 's Fötiszteletü Kanonok és Apát Úrnak, Kegyelmes Jó tévőmnek,

Pesten, 24 August. 1802.

Melléklet.

Alázatos Hív Szolgája,

Révai Miklós mp.

EXCERPTUM EX LIBELLO SUPPLICI.1

Dudum, et merito obiicitur nobis inconstans nostra Orthographia; obiiciuntur et non fixa, immo iam praepostera plane Linguae Praecepta: quae modo praesertim, ab annis aliquot, Scriptorum nostrorum intemperentia ingenti nisu obtruduntur, Patrii quidem Sermonis puritate, si iste peruersus durat feruor, in monstrosam barbariem sensim abeunte.

Sensi haec vitia inde esse: quod Scriptores nostri proprium Linguae genium non noscerent; neglecta nimirum, quae hoc plurimum faceret, antiqui Sermonis nostri cognitione; neglecto et Orientalium Linguarum, fennicarumque auxilio. Tanto huic malo opportune occurri posse putaui: si, his omnino subsidiis adhibitis, ea comprimis, de quibus inter nostros non conuenit, variis disquisitionibus paulo diligentius excuterentur; et, cum satis fuisset disceptatum, veritasque satis eluceret; tum enimuero Grammatica Patria concinnaretur, legibus tandem certissimis circumscripta.

Iam prope vigesimus labitur annus: ex quo passa dedi vela. ingens hoc mare ingressus. Multo labore congestas habeo obseruationes, duplici titulo edendas, si Deus, et Vita, Sacratissimaeque Maiestatis Clementia faveat: Antiquitates Literaturae Hungariae Voluminibus III. et Disquisitiones Grammaticas, ad Grammaticam Hungaricam certius figendam. Voluminibus IV.

ANTIQUITATES LITERATURAE HUNGARICAE.

Volumen I. quod complectitur duas Allocutiones funebres, genuinae veteri pronunciationi restitutas, et Commentatio Grammatico illustratas, Monumentum inter Manuscripta Hungarica, quae sciuntur, omnium vetustissimum.

Volumen II. quo exhibetur Translatio Hungarica admodum vetusta Sacrorum quorundam Librorum Veteris Testamenti, ex Codice Manu scripto Palatinae Bibliothecae Viennensis in lucem prolata, cum Notis

necessariis.

Volumen III. quod complectitur Obseruationes Grammaticales, in quibus praecipua est de Infinitiuis et Participiis constructis, locupletissimum praeterea Vocum Singularium Elenchum, ad Translationem Hungari cam admodum vetustam Sacrorum quorundam Librorum Veteris Testamenti.

1 V. ö. Irodalomtört. Közl. V. 1895. 331. 1.

DISQUISITIONES GRAMMATICAE.

Ad Grammaticam Hungaricam certius figendam.

Volumen I. de Pronominibus, eorumque Vsu cumprimis Possessiuo, cum Originibus, explanata per occasionem et Postpositionum Natura. Volumen II. de Formis Coniugationum Fixis, Temporumque, ac Personarum Formationibus, regularium, et irregularium Verborum.

Volumen III. de Vocum Deriuatione, Nominumque Inflexione per Casus, et Gradus, praemissa Literarum Explanatione.

Volumen IV. quod complectitur Vocabula Hungarica copiosissima, Hebraicis, Chaldaicis, Syriacis, et Arabicis cognata, praemissa Dissertatione de Linguae Hungaricae Nexu cum Orientalibus, ac fennicis, explanata Literarum Mutatione.

Apparatur demum Jussu Altiore: Grammatica Hungarica ad genuinam Linguae Indolem Orientalem, quanta potuit accuratione, exacta.

Studio, et opera Joannis Nicolai Révai, Presbyteri Secularis Dioecesis Jaurinensis, in Regia Scientiarum Vniuersitate Pestinensi, Linguae, ac Literaturae Hungaricae Professoris Publici Ordinarii.

A' Főtiszteletű Apát Úr kegyes adományát, hogy azzal mennél előbb fel segíthessem magamat, tsak közönséges kis levélben, minden egyéb jelentés nélkül, bátran feladhatja a' Postára, szállásom fel jegyzésével: In der Ungärgasse, bey Adalbertus Römer Hafner Meister, Nro 421. in oberen Stock.

Közli: JÓNÁS KÁROLY.

A DEBRECZENI CSOKONAI-SÍREMLÉK ÉS PÉCZELY JÓZSEF.

A debreczeni Csokonai-síremlék létesítésére irányú törekvésekkel kapcsolatban Péczely József debreczeni tanár elkeseredett harczba keveredett tanártársaival. Ezen vitát a maga egészében kell megismerni annak, a ki az adatok ismerése nélkül azok sorába nem akar állani, kik a debreczeni kollégium tanárait Csokonai iránt való gyűlölettel vádolják, a mint ezt országszerte tették még a XIX. század közepén is. Értékes adatokat közölt erre vonatkozólag Szilágyi István az Abafi-féle Figyelő II. k. 161. lapján: Csokonai síremléke és a debreczeni tanárkar«< czímen. E czikkben olvasható a debreczeni kollégium tanárkarának 1835-ben a maga védelmére közzétett nyilatkozata, illetőleg röpirata, melynek czíme: >> Felelet az e folyó 1835-dik esztendei Rajzolatok 48-ik, s a Jelenkor Társalkodója 101-dik számjában kijött gúnyirásokra a debreczeni ref. collégiumbeli professori kar részeről.« Érinti a vitát Beregszászi Pál is: >> Csokonai Vitéz Mihály síremléke« cz. 1860-ban kiadott kis dolgozatában. Kitünik ezekből, hogy akkor, mikor Péczelynek tanártársaival folytatott vitája a legnagyobb elkeseredettséggel folyt, már csak ürügy volt a Csokonai siremlék, s az egész vita személyes ellentétek következménye volt. Ámde a kollégiumot fenntartó tiszántúli ref. egyházkerület vezető embereit is nagy kedvetlenséggel töltötte el a professorok kebelében dúló viszály, s mindent elkövettek, hogy annak véget vessenek. A kibékítés

munkája nehéz volt, de az egyházkerületi gyűlés nagy örömére 1836 elején sikerült. Hogy ez miképen történt, az alábbi jegyzőkönyvből, melyet szóról szóra közlök, világosan kitünik:

»Magára vonván consistoriumunk figyelmét a helybeli Professor urak, nevezetesen Professor Péczely József Úr s több tiszttársai között, a néhai költő Csokonai Vitéz Mihály felállítandó emlékének tárgyában közelebb támadt, s már a Hazában köztudomásra jutott kedvetlen összeütközés, melynek haladéknélküli megszüntetését anya oskolánk ez által nagy mértékben veszélyeztetett java sürgetve kivánja, sőt parancsolja, azonban ezt úgy óhajtván eszközölni consistoriumunk, hogy Professor uraknak szükséges tekintete ez által semmi részben ne szenvedjen: miután a közértelem oda nyilatkozott volna, hogy ez egyedül a barátságos öszve békéltetés utján lenne kivihető: ennek tüsténti megpróbálása indítványba tétetett. Mely indítvány elfogadtatván, a Professor urak mindnyájan meghivatni rendeltetvén, s a gyűlés helyén csakhamar meg is jelenvén és elsőben is Méltóságos főcurator urnak, ki gyengélkedése miatt gyűlésünkre be nem jöhetett, e tárgyra nézve consistoriumunkhoz intézett s ugyancsak a megbékéltetést ajánló leveléből azon pontok, melyekben Professor urakat oskolánk iránti hajlandóságokba bizakodva, barátságos békélésre felszólítja, s kéri, előttök felolvastatván, azután pedig consistoriumunk nehéz fájdalma az eddig történtek s terhelő aggodalma a továbbá történhetők tekintetében, mint szintén az is előjökbe terjesztetvén, hogy consistoriumunk mindnyájoknak tekintetét egyaránt becsben tartván. s kimélve őrizni óhajtván és köteleztetvén, nem mint igazgatóság és biró, de mint atya úgy kivánja a kedvetlen tárgyat elintézni: miután ily hangon s e képen felszólíttattak s kérettettek volna, hogy nagyfontos ságú helyezetöket gondolóra véve, mit buzgóan védni és önnön érdekeiket feláldozni és előmozdítani legközelebbről tartoznak, az oskolának javát tekintve, kölcsönös bántódásaikat kölcsönösen megbocsátva, s ha ki közülök magát tetemesebben sértettnek érzené, ebbeli fájdalmas érzetét is ama nagyérdekű czélnak áldozatul adva, a barátságos békére nyujt sanak egymásnak kezet és semmit többé e tárgyban se magok ne írjanak, se más által ne irassanak erre mindnyájan, mint ezt oly nagyszámú ifjuság nevelőjitől consistoriumunk méltán reménylette, készeknek nyilat koztatták, s a kérdéses tárgyra nézve általános elhallgatásra kötelezték magokat és a kölcsönös megbocsátás és békülés bizonyságául consistoriumunk szine előtt egymásnak kezet nyujtottak. Mit consistoriumunk mindnyájok részéről az oskola oltárára tett áldozatul tekintvén, a minden jelenlevők szivére érzékenyítőleg hatott jelenetet áldásmondásokkal s egyszersmind ez napi, aggodalommal kezdett, de szerencsésen sikerült tanácskozását örvendő megnyugovással rekesztette be, a jegyzőkönyvnek ezen czikkelyét Professor uraknak is kiadatni határozván.« 1

1 Tiszántúli egyházkerületi j. k. 1836. évi 23 p.

Közli: DR. BARCSA JÁNOS.